Segítség inkluzív látogatói anyagok elkészítéséhez (autista, neurodivergens embereknek). Múzeumoknak, könyvtáraknak, és minden helynek, ahová érdemes felkészülten érkezni.
Ez a dokumentum bemutatja, hol tartok a projekttel, és hol kérek szakmai segítséget. Mivel autizmussal foglalkozó szakembereknek készült, igyekeztem mindent érthetően, szakzsargon nélkül leírni. Ha bárhol pontatlan vagy hiányos vagyok, az értékes visszajelzés. Pont ezért osztom meg.
Magyarországon még mindig kevés olyan szervezetet találni, amelynek van autista emberek számára készített, kifejezetten arról szóló segédanyaga, hogy mire lehet számítani náluk. Szerencsére már itthon is vannak jó példák. A Mesemúzeum munkája az egyik, ami megmutatta, hogy ez működik és fontos.
Hadd mondjak egy személyes példát. Én magam is szeretek felkészülni, mielőtt idegen helyre megyek. Általában előre megnézek mindent, amit tudok: a Street View-n megnézem a bejáratot, hol kell majd bemennem. Szeretem előre tudni, mi és hogyan lesz ott, ahová érkezem. A legjobban azokat a helyeket szeretem, ahol részletes információ van arról, mire kell számítanom. És még így is, mielőtt belépek bárhová, általában körbenézek odakint egy kicsit.
Sokan vagyunk így, és autista emberek számára ez gyakran nem kényelmi kérdés, hanem a biztonságérzet alapja. A szakirodalom is alátámasztja: amikor a környezet és a helyzetek nem kiszámíthatóak, az komoly stresszt és szorongást okozhat. Ezért fontos, hogy minél több módon megteremtsük a bejósolhatóságot, és ebben kulcsszerepe van a vizuális, előre elérhető információnak.*
* A megfogalmazás a „DATA: Digitális autonómia-támogatás az autizmus spektrumon" felhasználói tananyag 1. moduljára támaszkodik (a kiszámíthatóság, a vizuális támogatás és a stressz csökkentésének összefüggéséről).
A megoldás az lenne, ha a szervezetek maguk készítenének ilyen segédanyagokat. Erre két jól bevált forma alkalmas, és a Sensora pont ezek elkészítéséhez ad online segítséget.
Egy alaprajzon átláthatóan megmutatja a helyszínt, és hozzá azokat az ingereket, amik az egyes helyeken érhetik a látogatót: hol van nagy zaj, hol erős a fény, hol van tömeg, és hol vannak csendes, nyugodt zónák.
Lépésről lépésre, képpel és szöveggel előre megmutatja, hogy mi hogyan néz ki, és mit lehet csinálni a bejárattól a pénztáron át a kijáratig. Olyan, mintha a látogató előre „végigsétálna" a helyen.
A két anyag külön-külön és együtt is elkészíthető. Az ötlet egyszerű: a látogató otthon, nyugodtan, a saját tempójában nézheti át, mielőtt elindul, és így már ismerősként érkezik egy egyébként idegen helyre.
A következő képek a jelenlegi prototípusból származnak. Ez még nem a kész szoftver, a működést és az elképzelést mutatja be.
Az intézmény itt látja a projektjét, és innen indíthatja a két anyag elkészítését. Mindkettő opcionális: lehet csak térképet, csak vezetőt, vagy mindkettőt készíteni.
Az intézmény feltölti az alaprajzát, kijelöli a zónákat, és minden zónához beállítja, milyen érzékelési hatások várhatóak: hangszint, fényerő, szag, tömeg. A színek egységesen jelzik az inger erősségét.
Itt készül a lépésről-lépésre haladó vezető. Minden oldalhoz tartozik egy kép és egy rövid szöveg. A szerkesztő segít abban, hogy a szöveg egyes szám első személyben kerüljön megfogalmazásra, könnyen érthető legyen, és élő előnézetet mutat arról, hogyan néz majd ki a kész oldal.
A kész anyagot kétféle formában lehet majd letölteni, attól függően, hogyan szeretné a hely elérhetővé tenni a látogatóknak.
Mobilbarát weboldal, amit az intézmény (vagy szolgáltató) feltölthet a saját honlapjára. Telefonon kényelmesen olvasható, kereshető, és képernyőolvasóval is jól használható.
Letölthető, nyomtatható dokumentum. Kitehető a pénztárhoz, elküldhető e-mailben, vagy offline is elérhető a látogatás előtt.
A látogatók sokszor útközben, a telefonjukon nézik át az anyagot. Ezért fontos, hogy mobilon is jól nézzen ki. A PDF nehezebben olvasható kis kijelzőn, a HTML viszont alkalmazkodik.
Így néz ki egy oldal a kész látogatási vezetőből. A bal oldalon egy kép helye (ide kerül a hely valódi fotója), jobbra a rövid, első személyű leírás, alul pedig egy „Tipp" doboz.
A pénztárnál egy múzeumi munkatárs ül.
A munkatárs megkérdezi, hány jegyet szeretnék.
A kísérőm odaadja a pénzt és megkapja a jegyet.
Néha többen várnak. Ilyenkor sorba állunk.
A jobb, ha nem csak a képeken nézed. A három PDF egy fiktív kisvárosi múzeumra készült, pontosan ilyen anyagot tudna majd legyártani egy intézmény a Sensora segítségével. Töltsd le, nézd át nyugodtan, és írd meg, mit látsz benne!
Mind a három ugyanarról a fiktív intézményről szól. Külön is van térkép és vezető, meg egy „minden együtt" verzió, ami megmutatja, hogy néz ki a két anyag egy dokumentumban.
A PDF-ek illusztrációkkal készültek a valódi fotók helyett. Egy igazi intézményi anyagba a hely tényleges fotói kerülnének.
Az intézmény néhány lépésben jut el a kész anyagig. A szoftver maga csak az utolsó szakasz, a tartalom a helyszín ismeretéből és az érintettek tudásából áll össze.
Jelenleg egy úgynevezett prototípus van készen, ami a működést és az elképzelést mutatja be. Ezt láttad a képeken. Ez még nem a kész szoftver.
A célom, hogy a végleges anyag valódi segítség legyen az érintettek számára, ne csak nekem tűnjön jó ötletnek. Három területen kérek szakmai szemet:
Milyen betűtípusokat, ikonokat, színeket érdemes használnia a végleges anyagnak, hogy valóban segítse az autizmussal élőket? Mi az, ami működik, és mi az, ami inkább akadály?
Mennyire jól használható az a felület, amivel az anyagot legyártjuk? Mennyire intuitív, mennyire egyértelműek a funkciók? Hová tegyünk példákat, segítő szövegeket, hogy egy intézményi munkatárs is könnyen boldoguljon?
Ha szakmai szervezet, szakember vagy érintett vagy, és a fenti két kérdésen túl bármilyen tapasztalatod, gondolatod vagy javaslatod van, oszd meg. Akár csak egy „nézd meg ezt" üzenet, vagy egy másik szervezetre mutatás, már az is sokat segít.
Ha látod, mi ez, és úgy érzed, hogy az egész értelmes, az óriási segítség. És ha azt látod, hogy valamit alapvetően máshogy kellene csinálni, az ugyanúgy. Nyitott vagyok a kritikára is; jobb most hallani, mint a fejlesztés után.
Ha hasznosnak látod a projektet, és tudsz szakmai segítséget adni, írj nekem, egyeztessünk. Nyitott vagyok online és személyes találkozóra is, ahogy neked kényelmes.
hello@sensora.hu